Lajczák pajtás gondjai

 2010.05.22. 20:58

Visszanyalt a fagylalt – érezheti most Fico és – hogy a jó öreg Kuncze Gábor ide illő, anno a Fideszre oly szívesen használt kifejezését használjam – „szélsőségesekkel kokettáló” kormánya. A magyarok nem tűrték tovább a többek között a szlovák nyelvtörvény általi szabályos etnikai megaláztatást. Azzal, hogy a Fidesz-KDNP első parlamenti beterjesztései közé a kettős állampolgárságról szóló törvénymódosítás is bekerült, egyértelműen üzent a környező országoknak: Magyarország talpra áll és meg fogja védeni azokat, akiket magyarságuk miatt, lényegében etnikai alapon megkülönböztetnek.

Igen szomorú ugyanakkor, hogy az általában oly lelkes jogvédők, a fő- és mellékállású demokráciaféltők és antifasiszták, akiknek állításuk szerint nagyon fontosak az emberi jogok és akik hű de nagyon elítélik a kulturális és etnikai megkülönböztetést, most nagyrészt mélyen kussolnak. Hol van most a magyar kormányt előszeretettel külföldön is lejáratni próbáló Amnesty International, hol van most Tamás Gáspár Miklós, Ungár Klárika és többi hasonszőrű parazita? Lendvai Ildikó miért nem félti a közép-európai demokráciát? Hisz Szlovákiában két olyan párt is van – ráadásul az egyik kormánypárt is! – amelyhez képest a Jobbik már-már balliberálisnak nevezhető. Igen, nyilvánvaló, hogy a mi jogvédőink leginkább csak ellenünk szeretnek jogokat védeni. Értünk, mellettünk soha.

Tehát ha legény kell a gátra, akkor a mindenkori kormánynak kell tökösnek lennie. Az elmúlt nyolc évben azonban Kovács László iránymutatásai szerint mertünk kicsik lenni. Annyira kicsik, hogy úgymond csak az nem vette el a tízórainkat, aki nem akarta. Ha úgy tartotta kedve, akkor még belénk is rúgott kettőt. És gyakran tartotta úgy a kedve, nem csak Szlovákiának, hanem több más államnak is. Ennek azonban láthatóan vége.

Fel van hát adva a lecke a tisztelt szlovák politikai elitnek. A megszokott meghunyászkodás helyett méltó ellenlépés érkezett Magyarországról. Kapkodja is a levegőt Fico, Lajczák, Weiss meg a többiek. És olvasva Slota és Meciar kottájából, őrjöngve üvöltöznek nemzetközi jogról, a szlovák-magyar, általuk már milliószor megszegett alaptörvényről, meg előzetes egyeztetés szükségességéről. Ha nem részesei lennénk, akkor akár egy kabarénak is elmenne a szlovák kormány és a pártok hőzöngése, ám a Benes-dekrétumok, a nyelvtörvény, a magyar államfő mintegy kitiltása, magyarok brutális agyonveretése (és még sorolhatnánk) túl sok ahhoz, hogy tisztességes ember komédiaként tekinthessen frusztrált dühöngésükre.

Egyébként valamilyen szempontból érthető a szlovák agresszió: a válság hatására zuhanórepülésben van a szlovák idegenforgalom, nem fogynak az autók, melyekre a szlovák gazdaság épül és épp az euró sem csak fenékig tejfel.  Nem marad hát más téma, mint az örökzöld magyar kártya. A gazdasági problémák miatt bosszús szlovák nép magyarokra uszítása. Lehet keménynek látszani, karizmatikusnak kinézni, verni az asztalt. Megy a parasztvakító politikai show.

Ne legyen senkinek sem kétsége afelől, hogy a magyar állampolgársági törvény késleltetett, júniusi elfogadása sem enyhített volna az ószlovák indulatokon! Ebből a szempontból kifejezetten jó volt Martonyi János korai bejelentése, hiszen egyértelműen a szlovák politika tudtára adta: nem a ti esetleges érzékenységetekhez igazítjuk a saját törvényeink elfogadását. Ahogy ti sem tesztek így. Tessék, lehet gondolkozni!

Jóllehet, Slota és Meciar szélsőséges pártjai bekerülnek majd a szlovák parlamentbe, viszont a jelenlegi számok azt mutatják, hogy ha ez így lesz, akkor Fico pártja, a Smer nem tud egyedül kormányt alakítani. Kénytelen lesz tehát vagy valamely másik párttal megegyezni. Hogy ez a párt nem az MKP, vagy a jobbközép Dzurinda pártja lesz, az egyelőre elég bizonyosnak látszik, viszont ha ismét valamelyik náci párttal köt koalíciót, annak egy aktív és hatékony magyar külpolitikai tevékenység mellett igen komoly nemzetközi következményei lehetnek Szlovákiára nézve. És ne felejtsük el, hogy Magyarország 2011-ben az EU egyik elnöke lesz!

 

Címkék: politika közélet szlovákia társadalom megmondás abszurdisztán

A bejegyzés trackback címe:

https://narancsliget.blog.hu/api/trackback/id/tr542023746

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Évértékel az Amnesty 2010.05.27. 12:35:01

A legnagyobb emberi jogi szervezet éves jelentése szerint 2010-ben Szlovákiában és Romániában széleskörű megkülönböztetéssel szembesült a roma lakosság. Oroszországban aktivistákat, ügyvédeket, újságírókat gyilkoltak következmények nélkül.

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása