Nem kérdéses, hogy a Fidesz minden teketória nélkül beültet majd a köztársasági elnöki székbe egy hozzá maximálisan lojális fickót, aki nem akadékoskodik majd holmi pitiáner formai kérdéseken és nem rak keresztbe, ha Viktorék kitalálnak valami világmegváltó törvényt. Ami viszont a párt szempontjából nem biztos, hogy annyira jó, mivel egy viszonylag független államfővel, mint amilyen pl. az SZDSZ támogatásával megválasztott Sólyom László, legalább a látszatát meg tudnák tartani annak, hogy nem akarnak mindent Orbán Viktor kézi vezérlése alá helyezni. Amivel persze alapjában véve nem lenne baj, hisz Horthy Miklós, vagy Kádár János sem szarakodott sokat a hatalomtechnika demokratizálásával, ennek ellenére még eme véresszájúnak nevezett diktátorok országlása alatt is nagyságrendekkel jobban működött az állam, mint az elmúlt évek során, természetesen elvonatkoztatva a rendszerek mindenkori áldozataitól.

Alapvetően tehát nem feltétlenül gond a kézi vezérlés, különben sincs olyan államfő, aki, ha a kétharmados Fidesz valamit a fejébe vesz, ezt megakadályozhatná. Viszont a nép, az istenadta nép igényli a demokrácia látszatát, hisz az elmúlt húsz évben nem volt olyan ellenzék, amely ne féltette volna az úgynevezett demokráciát a másik oldal úgymond túlhatalmától. Így hát könnyen előállhat az az igen vicces helyzet, amelyben Lendvai Ildikó excenzor az emberek egy jelentős részénél hatásosan tud majd riogatni a demokrácia orbáni eltaposásának rémképével. De Lendvai kicserélhető akár Vona Gáborra is, a demokráciához való hozzáállása úgyis mindkettejüknek egyforma távolságra van az ideálistól, legfeljebb más-más irányba.

Szóval érdemes lenne a Fidesznek valami olyan figurát előhúznia a bűvös kalapból, aki nem áll ugyan az útjába, de mégsem azonosítható teljesen Orbán Viktor bal kezeként (A jobb az Navracsics Tibor, természetesen). Így a kecske is jóllakhatna, meg a káposzta is megmaradna. Akár még azt is meg merném kockáztatni, hogy a demokrácia irányába tett nagyszerű gesztusként adjon Viktor a szociknak egy hetet arra, hogy ők jelöljenek köztársasági elnököt. A szocialisták egy hét alatt úgysem tudnának megegyezni, s a 2009-es miniszterelnök-keresősdi, szigorúan 0-8 éves korig ajánlott társasjátékból kiindulva önmagukat tennék nevetség tárgyává az egy hét alatt elhangzó kb. tucatnyi névvel, hogy végül egyik mellett se legyenek képesek egyhangúlag összefogni. Közben a Jobbik és médiája üvöltve zsidózná, vagy „csak” hazaárulózná le a jelöltjeiket egytől egyig. Így aztán a Fidesznek semmi más dolga nem lenne, minthogy felülemelkedvén a többiek dedózásán, megválassza a maga függetlennek nevezett jelöltjét. Persze ez csak egy gondolati játék, a valósághoz köze sincs.

A kézivezéreltnek nevezett jelöltek kategóriájába sorolják a már sok helyütt a Fidesz lehetséges jelöltjeként emlegetett volt MTA-elnök Vizi E. Szilvesztert, aki úgy néz ki, mintha az idős Alain Delont keresztezték volna Borisz Jelcinnel. Ő egy derék ember, és akár pártfüggetlenként is elkönyvelhető, ám félő, hogy az állandóan valamilyen borzalmas mintájú csokornyakkendőt viselő professzort valamelyik nemzetközi fogadáson pincérnek néznék és „bring me a mineral water, please” című bemutatkozással köszöntenék a többiek.

Esélyesként emlegetik Pálinkás József jelenlegi MTA-elnököt is, aki viszont mindenképpen jó helyen van az Akadémia élén. Elég csupán pl. a kutatókat visszacsalogatni hivatott „agyvisszaszívó” programra gondolni, ami ugyan majdnem annyit ér, mint halottnak a csók, de a rendelkezésre álló anyagi lehetőségekhez képest maga a csoda. Főleg, hogy az anyagi javakban sokszor nem igazán dúskáló tudósembereknek elsősorban az elismerés, munkájuk megbecsülése számít, s ez irányban is jelentős pozitív elmozdulás látszik Pálinkás óta. Neki tehát maradnia kéne ott, ahol van.

Felmerült még Schmidt Pál neve is. Nem tudom, ki kezdte el ezt terjeszteni, hiszen ő annyira ciki, hogy anno még a Fidesz is Brüsszelbe száműzte. Egyébként nem értem, hogy e „csodafegyver” női párja, Pelczné Gál Ildikó hogy nem került szintén az EP-be.

 A sors ugyanakkor volt olyan kegyes és megkímélt bennünket e jelölttől, mivel Schmidt – hasonlóan, mint anno a szintén államfői pozícióról álmodozó, ehhez képest még egy nyomorult pártelnöki tisztséget megszerezni sem képes Szili Katalin – az Országgyűlés elnökeként fogja a nagyérdeműt boldogítani.

De hát akkor ki lehetne az a bizonyos „független, de mégsem” köztársasági elnök?

Csak science fiction kategória, de a radikálisok részéről felmerült ötletként Morvai Krisztina neve is. Ha ő lenne az államfő, akkor biztosan lenne kit lefasisztakurváznia Jan Slotának a bagoly mondja verébnek elve alapján, valamelyik, elég gyakran előforduló alkoholilag nem tiszta pillanatában.

Esetleges megválasztásával hazánk simán ki tudná írni magát a következő kb. 30 év európai történelméből, s nem lenne olyan ország a nem is létező Palesztinán kívül, aki komolyan venne minket és szóba állna velünk. Ellenben a különböző antirasszista és liberális jogvédő nemzetközi szervezeteknek legalább öt évre meglenne az örökzöld témája és még a legnagyobb uborkaszezonban is tudnának mitől rettegni.

Bizonyára a teljes nemzetközi elszigeteltségnek is megvannak a maga előnyei, de inkább ne vegyük el e brandet az észak-koreaiaktól!

Szívesen fogadjuk e blogon az ötleteket, tehát aki valami méltatlanul elhallgatott potenciális jelöltre szeretné felhívni a figyelmet, az írja meg egy rövid indoklással és mi nyilvánosságra hozzuk.

A szerkesztőség az alábbi jelölteket tartja ideálisnak, a teljesség igénye nélkül.

1.       Sólyom László

A humoristák egyik méltán kedvelt céltáblája, a különös testtartású, túrabakancsos jelenlegi államfő, aki hibái ellenére az eddigi legaktívabb, legvalamirevalóbb államfő. Aki megteszi, hogy nem fog kezet egy olyan világhírű gazemberrel, mint amilyen a megboldogult Fekete János, az már csak ezért a húzásáért is mindenképpen méltó a magyar nemzet tiszteletére. A Fidesz részéről azonban, bizonyos, tulajdonképpen érthető okokból, nem favorizálják annyira, így pont olyan esélytelen, mint a következő két „ajánlatunk”, de vele pl. legalább az LMP biztosan bekussolna, és nem verné a tamtamot. Ami azért valljuk be, nagy dolog, mert az ő soraikban ülnek olyan figurák, akik annyira aberráltan vonzódnak az emberi jogokhoz, hogy  még a TASZ, a Helsinki Bizottság és hasonló parazita-károkozó szervezetekben is tevékenykedtek.

2.       Kovács Árpád

Már a puszta megjelenésével jókedvre derítené a tárgyalópartnereit, hiszen az öreg szakállas kinézete pont olyan, mint ha személyesen hobbit-föld manókirálya lenne. Hát melyik krumplizabáló szlovák politikusnak lenne szíve beszólni egy ilyen emberkének?! Ugyanakkor, ha kell, tud kemény is lenni, és az Állami Számvevőszék elnökeként be is szólogatott a mindenkori (de leginkább a szoclib) kormánynak, ha azt kívánta a haza. Nagytiszteletű, nemzetközi szinten is elismert közszereplő, és bár alapvetően baloldali beállítottságúnak vallja magát, mindenkinek a számára nyilvánvaló lehet, hogy nem kifejezett ellensége a jobboldalnak. És éppen ezek miatt ki merné róla azt állítani, hogy a Fidesz zsoldosa?  

      3.  Tölgyessy Péter

Míg a magukat politikai elemzőknek nevező, érettségi után mérnöki vagy jogi szakra menni sötét, kétkezi szakmát tanulni lusta politológusok többsége – és itt természetesen óriási tisztelet a kivételnek! – legtöbbször csak összevissza találgat (már amikor nem olyan evidenciákat szajkóznak, amiket még egy politikailag közepesen művelt átlagpolgár is tud), addig Tölgyessy Péter minden hétfőn megmondja a tutit az mr1-en, s szavai nagyrészt még évek múltán is ülnek. Elemzőképessége, politikai műveltsége tehát mindenképp megvan, ami mellé még a magas szintű jogtudományi képzettség is párosul. Fideszes múltja ellenére elmondható róla, hogy mindig mert a pártvéleménnyel szembemenve a saját értékrendje mentén haladni, akár Orbán Viktor ellenében is, így nem vádolható ebbéli szolgalelkűséggel. Ugyanakkor a Fidesz teljesen biztos lehetne benne, hogy nem dobálgatná vissza a törvényeket úri kedve szerint, s a tótoknak is lenne mersze beszólni valami cifrát, ha szívóznának vele a határon. Ellene szól persze, hogy Orbán Viktor nagy eséllyel tőle tanulta a nemszólalokfelaparlamentben stílust, hiszen Tölgyessy volt az, aki 1993 és 2006 között egyetlen egyszer sem emelkedett szóra a haza házában. Persze Viktornak is megbocsátottuk e malőrt, így ez Tölgyessynél sem lehetne kizáró ok. Tölgyessy már ugyan letette a voksát Sólyom mellett, de biztos elgondolkozna, ha nekiszegeznék a felkérést.

Egyelőre ennyire futotta a mi kisvárosi agyunkból, de igyekezni fogunk újabb fenomenális jelöltekkel elkápráztatni a Tisztelt Nagyérdeműt.

 

Címkék: politika közélet fidesz társadalom megmondás abszurdisztán államfő

A bejegyzés trackback címe:

https://narancsliget.blog.hu/api/trackback/id/tr92012238

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

2Bvx2B (törölt) 2010.06.24. 15:04:46

Boross Péter for President!

Az idő rövidsége miatt minden fórumot megragadok, felrúgva esetleg a Netikett szabályait is, hiszen sokkal többről van szó. Pár héten belül, megint a polgárok nélkül - esetlegesen más véleményét megint kihagyva, semmibe véve - akarják a Köztársasági Elnököt, vagyis a Magyar Köztársaság Első Polgárát megszavazni, megválasztani.

Aki ismer méltóbb személyt, tudja és meri is ajánlani, megteheti az elnokajanlo.blog.hu/ -n.

Cum Deo pro Patria et Libertate!

a.nemzet.jobbágya
boross-peter-for-president.blog.hu/
süti beállítások módosítása